Friss hírek, információk

Magyar kupa sorsolás

Egyetemi rangadó a férfiaknál!

Ez az első olyan év, mikor a másodosztályú csapatoknak nem volt kötelező nevezni a kupában, így nem a teljes mezőny volt érdekelt a magyar kupa sorsolásánál. A 10 NBI-es csapat mellett a 38 másodosztályú alakulat közül 13 döntött úgy, hogy nekivág a sorozatnak, így összesen 23 csapat várta, mit tartogat neki Fortuna. Az első fordulóban kiemeltek voltak azok, aki eljutottak tavaly a legjobb 8 közé. Ez hat csapatot érintett idén, mivel a tavalyi legjobb 8-ból a Fradi nem nevezett, illetve a BME megszűnt. (Az egyetemisták neve megtalálható az NBII-es bajnokságban, de másik sportszervezet égisze alatt indulnak idén) A maradék 17 együttest 7 párba sorsolták. A fennmaradó három együttes szerencsésnek érezhette magát, hiszen előnyerőként, rögtön a második fordulóba jutott. Ez a három szerencsés a Csenger és az NBI két újonca, a Dunaújváros és a Békéscsaba. A legjobb 16 közé a 6 kiemelt, a 7 párharc továbbjutója és a 3 előnyerő kerül. 
Az első körben az I. osztályú csapatok elkerülték egymást. A legrosszabbul az Újpest Futsal járt, hiszen nem csakhogy nehéz ellenfelet kapott, még igen messzire is kell utaznia. A két újonc, a REAC és az Airnergy rögtön nívós első osztályú ellenfelet kapott, így ízelítőt kaphatnak, mekkora a különbség a két osztály között. Bármelyikük továbbjutása igen nagy bravúr lenne. A fővárosban egyetemi presztízs rangadót rendeznek. A BME az ELTE-BEAC ellen lép pályára. A továbbjutó kiléte egy mérkőzésen dől el. Ha NBII-es találkozik NBI-es csapattal, akkor az alacsonyabb osztályúnak elég a döntetlen a sikerhez. A hivatalos játéknap szeptember 24.

1. forduló:
ZTE-GÖCSEJ SK - ÚJPEST FC-220 VOLT
REAC SISE FUTSAL - SWIETELSKY- HALADÁS VSE
AIRNERGY FC - ARAMIS SE
BRAND MISSION TOLNA-MÖZS - MMSZ SE Monor
BME FC - ELTE-BEAC
DEAC - VASAS FUTSAL 
KINCSEM LOVASPARK SE - KASTÉLYDOMBI SE Monor

Előnyerők: PIONEERS VFC, DF RENALPIN FC, CSENGER

Kiemeltek:
 UTC FUTSAL TEAM SZEGED, RÁBA ETO, MVFC-BERETTYÓÚJFALU, BÁBOLNA NATURAL MEAT FC, 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM, RUBEOLA FC CSÖMÖR

A hölgyeknél egyszerűbb volt a képlet, mivel 15 sportszervezet nevezett összesen. A címvédő Astra egyedüli kiemeltként majd a második körben kapcsolódik be, míg a többi 14 együttest hét párba sorsolták. A hét továbbjutó az Astrával kiegészülve alkotja majd a legjobb 8 mezőnyét. Az első fordulóban két olyan párosítás van, ahol két első osztályú együttes csap össze. AZ újonc Hajdúböszörmény az ELTE-BEAC-t látja vendégül. A BME a DVTK Vénuszt fogadja. Utóbbi párosításnál érdekesség, hogy a bajnokságban is egymás ellen kezdenek. A hölgyeknél a férfiakhoz hasonlóan a továbbjutó kiléte egy mérkőzésen dől el. Ha NBII-es találkozik NBI-es csapattal, akkor az alacsonyabb osztályúnak elég a döntetlen a továbbjutáshoz. A hivatalos játéknap szeptember 6.

1. forduló:
KALAFA-ÚJBAROK SE - TOLNA-MÖZS FSE
TOLLE SZEKSZÁRDI UFC - BRAND MISSION TOLNA-MÖZS 
ZTE-GÖCSEJ SK - RÁBA ETO
HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE - ELTE-BEAC
OBSITOS SE - UNIVERZUM
MVFC NŐI BERETTYÓÚJFALU - DEAC
BME FC - DVTK-VÉNUSZ

Kiemelt: ASTRA HFC

Forrás: futsal-hungary.hu

Szerző: admin Utolsó frissítés: 2014-08-28 13:05:40
Vissza a hírarchívumhoz