Friss hírek, információk

Fontos győzelem Budaörsön!

Aramis-BME Docler Akadémia 2-5

Az első félidő maximálisan úgy alakult, ahogy elterveztük, mert a mezőnybeli fölényünket sikerült számszerűsíteni is. Két szép támadásból, és egy szöglet variáció után 3:0-as előnyre tettünk szert. Sajnos a félidő vége előtt már a többi lehetőség kimaradt, közte egy kis büntető is, bár így is megnyugtató előnyünk birtokában mehettünk az öltözőbe.
A második játékrészt nagyon rosszul kezdtük, mert egy rövidzárlatnak köszönhetően egy perc alatt sikerült két gólt is kapni így ellenfelünk visszajött a mérkőzésbe, és minden kezdődhetett elölről. Szerencsére sikerült rendezni a sorokat, sőt a 30. percben egy szép akció végen sikerült tovább növelni az előnyünket. A mérkőzés ezen szakaszában kiegyenlített mezőnyjáték folyt kevés helyzettel, majd idő szűkében az Aramis átállt a vészkapusos játékra, amiből mi jöttünk ki szerencsésebben, mert egy lepattanó labdát sikerült megszerezni és az üres kapuba juttatni. Ezzel kialakult a végeredmény, és bár a mérkőzésnek sok más forgatókönyve is lehetett volna, a meccs képe alapján reális eredmény született.

Csernai Gábor: Örülünk a győzelemnek, a 3 pontnak, és azt a pár percet leszámítva a mutatott játéknak. Szeretnénk hasonló játékot és eredményt elérni hétfőn is, és akkor jó esélyünk van a felsőházba kerülni!

Szerző: admin Utolsó frissítés: 2014-02-08 15:25:46
Vissza a hírarchívumhoz