Friss hírek, információk

Botlottak a lányok

Nem is tudjuk minek nevezzük a DEAC elleni 2-5 arányú vereséget. Nem kudarc, nem csalódás, inkább csak negatív meglepetés.

A mérkőzést Juhász Péter foglalta össze:

A mérkőzés elején mindkét fél óvatosan kezdett, nyugodt labdajáratás zajlott. Az 5. percben egy bedobást követően Radics Ágnes takarásból, 12 méterről a kapus feje fölé bombázott. (0-1) A gól kicsit meg is fogta a BME-t, a DEAC játszott ezt követően fölényben. A 9. percben egy mintaszerű akciót vezetett a vendégcsapat, két kényszerítőt követően mattolták a BME-t. (0-2) Ezt követően kicsit felébredt a hazai csapat, Molnár Zsófi előtt adódott két nagy helyzet, az egyiket ziccernek is nevezhetjük. Ekkor már letámadott a BME, ami eredményes is volt, alig volt a vendégeknél a labda. Gólban is meghozta az eredményt a letámadás, kb. 10 méterről Molnár Zsófi kilőtte a jobb felső sarkot. Az utolsó másfél percben is voltak szórványos BME helyzetek, de a szünetre egy gólos előnnyel mehetett a DEAC.
A második félidőben is maradt a BME letámadás, aminek következtében nagy mezőnyfölényben is volt a hazai csapat. Azonban nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel, rendre kimaradtak a helyzetek, van még a helyzet kialakulása előtt pontatlanság csúszott az akciókba. Meg is büntette ezt a DEAC, mert szinte az első komolyabb támadásukból a második félidőben gólt is szereztek. A 31. percben egy gyors kontra végén Tóth Angelika már a második gólját szerezte, amivel ismét kétgólos lett az előny. Kitámadott a BME, amit 3 perc alatt két góllal büntetett a DEAC. Előbb a 33. percben Farkas Éva emelte át a kint álló kapus felett a labdát, majd pedig egy gyors kontra végén az első gólt szerző Radics volt ismét eredményes. A 34. percben tehát már 4 gól volt a hazai csapat hátránya. A 36. percben ez háromra csökkent, mert Molnár Zsófi labdáját Radics Ágnes segítette a hálóba. Mezőnyfölényben továbbra is BME volt, de a meccs végén még két ordító DEAC helyzet maradt ki. A végeredmény 2-5.
A csapatból Fábián Dóra nyilatkozott:
Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze a győzelem, illetve, hogy nem tudtunk szorosabb meccset játszani. Az öltözőben nagy volt a feszültség, emiatt úgy érzem későn jött ki az igazi küzdés és nyerni akarás. Nagyon erőltettük az egyik edzésen sokat gyakorolt figurát, de ez nem volt eredményes. Ennek ellenére nem váltottunk. A kapu előtt elfogyott az erőnk, így a lövéseknél nem tudtunk igazi veszélyt jelenteni.
Én Debrecenben tanulok és tavaly ezekkel a lányokkal edzettem, velük mentem MEFOB-ra. Számomra presztízsértéke is volt a meccsnek. 
Szerző: admin Utolsó frissítés: 2013-10-08 12:04:28
Vissza a hírarchívumhoz